Létrehozva: 2019.02.03.

Menekültként elismert migránsok akarták vérbe borítani Németországot

Szerdán reggel fogtak el a német terrorelhárítás emberei három iraki menekültként elismert migránst, akik a gyanú szerint véres merényletre készültek a hitetlenek ellen. A 900 fõs Elpersbüttel nevû falu lakóit sokkolta, hogy ilyen emberek költözhettek a békés településre.

A német Szövetségi Bűnügyi hivatal (BKA) vezetője, Holger Münch egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elfogott bevándorlók 2015-ben érkeztek az országba, és egy lakossági bejelentés alapján kezdték őket figyelni tavaly decemberben. A 23 éves Shahin F., a vele egykorú Hersh F. és a 36 éves Rauf S. a rendelkezésre álló információk szerint véres merényletre készültek Németországban.

Iszlamista indíttatású, a hitetlenek elleni terrorcselekményre készült a három iraki férfi.

Münch mindenkit szeretett volna megnyugtatni, hogy a bevándorlóknak esélye sem volt tervüket végrehajtani, mivel a nyomozók minden lépésüket figyelték, minden szavukat lehallgatták. Pokolgép felrobbantásától sem riadtak volna vissza, ugyanis már egy bomba összeszereléséhez szükséges útmutatót is letöltöttek az internetről, majd gyújtószerkezetet rendeltek online, amelynek kiszállítását a brit hatóságok szerencsére megakadályozták. A hatóságok azt is tudni vélik, hogy szilveszteri tűzijátékokból kinyert robbanószerrel próbarobbantásokat is végeztek.

Holger Münch szerint egyelőre nincsen meggyőző bizonyíték arra nézve, hogy az irakiak tagjai vagy szimpatizánsai voltak-e bármely terrorszervezetnek. A nyomozók azt is szeretnék alaposan kivizsgálni, hogy a gyanúsítottak ismerték-e egymást Németországba utazásuk előtt.

Ezen kívül hat másik terrortámadást akadályoztak meg két év alatt Németországban:

Holger Münch megjegyezte, hogy a hatóságoknak folyamatosan résen kell lenniük, az iszlamisták fenyegetése ugyanis nem csökken. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a 2016 decemberi berlini karácsonyi vásáron végrehajtott terrortámadás óta hét merényletet hiúsítottak meg a hatóságok:

2016/2017: Két 22 éves fiatalembert fogtak el , akik német katonák ellen követtek volna el merényletet.

2017: Sascha L. rendőrök és katonák ellen tervezett támadást.

2017: Gépjárművel végrehajtott terrortámadás előkészítése miatt csaptak le az egyenruhások Karlsruhéban.

2017: Yamen A. kezén azért kattant a bilincs, mert tömegben akart merényletet végrehajtani, és több mint 200 emberrel is végzett volna.

2018: Kölnben fogták el Allah H., aki veszélyes méreganyag előállításán dolgozott, hogy azzal hajtson végre támadást.

2018: Frankfurtban is akció lendültek a terrorelhárítás emberei, amikor rajtaütöttek Yusuf E.-n, aki egy síita mecsetet, rendőröket és egy night klubot akart a levegőbe repíteni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre