Létrehozva: 2016.10.25.

Teréz körúti robbantás: Menekül a nyilvánosság elől a gyanúsított húga

Minden fotót és minden adatot törölt magáról az a fiatal lány, akinek a bátyját vették õrizetbe a szeptember végi merénylettel összefüggésben.

Szinte már a tejes élettörténetét feltárta a sajtó a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának, ám ezidáig még sem a nevét, sem a monogramját és még az életkorát sem adta közre az ügyészség. Ahogy a %RIPOST% elsőként beszámolt róla, a fiatal férfit múlt szerdán fogta el a Terrorelhárítás Keszthelyen, ezzel egy időben az édesapja karmacsi házában is házkutatást tartottak.

Később kiderült, hogy a hatóságok jártak a feltételezett elkövető taksonyi rokonainál is, ám semmit nem találtak a házban. Míg a merénylettel gyanúsított férfi nem szólalt meg az elfogása óta, az édesanyja rövid interjút adott kedden, melyből kiderült: egyáltalán nem találkozott a fiával az elmúlt években.

Tíz éve történt a bírósági tárgyalás, és sajnos azóta sem tudtam rendesen találkozni a fiammal. Ilyen körülmények között nehezen tudok bármiben segíteni neki, de ha a gyermek találkozni akar velem, amitől én eddig sem zárkóztam el soha, természetesen kész vagyok beszélni vele

– mondta a Blikknek az édesanya, aki lányához hasonlóan kerüli a nyilvánosságot, mióta fény derült a feltételezett Teréz körúti robbantó kilétére.

A %RIPOST% megtudta, hogy a nemrég érettségizett lány jelenleg egy neves egyetem bölcsészkarának hallgatója. Egyáltalán nem visszahúzódó típus, ám érthető módon szeretné elkerülni az alaptalan vádakat és a találgatásokat, amit esetleg a robbantással gyanúsított bátyja miatt kapna.

Ahogy a %RIPOST% is megírta, a merénylet feltételezett elkövetőjét pénteken helyezte a bíróság 30 nap előzetes letartóztatásba, jelenleg a Gyorskocsi utcai intézetben őrizik egy különleges magánzárkában. Ha elítélik, akár életfogytig tartó börtönt is kaphat előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és robbanóanyaggal való visszaélés miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-