Létrehozva: 2015.11.12.

Tényleg kiesett! Király Viktor számára véget ért az álom!

Ezúttal is Gwen Stefani kezében volt Viktor sorsa. S bár a közönség Király Viktor nevét skandálta, az énekesnõ mégis úgy döntött, a magyar fiúnak kell búcsúznia. A bejelentés után felrobbant az internet, sokak szerint Gwen rosszul választott.

Igazán büszkék lehetünk Király Viktorra, aki az egyik legnagyobb amerikai tehetségkutatóban bejutott a legjobb 24 versenyző közé. A zsűri és az amerikai közönség is imádta a magyar énekest, ma mégis Viktor számára véget ért a verseny.

Ezúttal is Gwen Stefani kezében volt a döntés

Négy versenyzőből ebben a fordulóban három juthatott tovább. A közönség szavazata alapján két biztos továbbjutó, és a mentor választása alapján még egy versenyző került a következő fordulóba. Jeffrey Austint és Braiden Sunshine-t a nézők vitték tovább, még Viktor sorsa újra az énekesnő kezébe került.

"Mindenképpen szeretném elmondani nektek, hogy mindannyian elképesztőek voltatok, és a veletek való munka nagy élmény volt számomra. Mind a négyen nagyon messzire jutottatok és remélem, tudtok majd élni a lehetőséggel.

A szívemet kell követnem, így akit megmentek, az Korin"

- összegezte döntését Gwen.

Így Viktor számára véget ért a verseny. Az énekes azonban cseppet sem szomorkodik. Azt mondja, soha nem gondolta, hogy meg fogja nyerni a versenyt, és hatalmas eredmény, hogy eljutott eddig.

"Hívtak koncertekre, több olyan megkeresést is kaptam, amely együttműködésről szól, menedzsmenti felkérés is érkezett, szóval egyáltalán nem vagyok csalódott. A célom az volt, hogy megismerjék a nevem Amerikában, és azt elértem. Sosem gondoltam, hogy meg fogom nyerni, nagyon boldog vagyok, hogy idáig eljutottam, és azt gondolom, a java még csak most jön" - nyilatkozta a Blikknek.

Viktornak nagyon jól esett, hogy bár nem folytathatja a versenyt, a döntés előtti pillanatokban, a közönség a stúdióban az ő nevét skandálta. Mi sem bizonyítja jobban, hogy belopta magát az amerikaiak szívébe, mint az, hogy a mentor döntése után a műsor Facebook oldala szabályosan felrobbant.

Az álom csak most kezdődik

"Most már minden rajtam múlik, hogy ezt a lehetőséget, amit a Voice adott, hogyan használom ki. Ahogy a Megasztár után is, most is ütni kell a vasat" - mondta Viktor a show után.

Az énekesnek sikerült beszélnie a színfalak mögött Pharell Williams-szel, aki csak biztatta őt, hogy minden álmát elérheti Amerikában is, mert nagyon tehetségesnek tartja.

"Magyarország nagyon büszke lehet rád" - veregette meg Viktor vállát a sztár.

Mi pedig valóban büszkék vagyunk. Gratulálunk Király Viktor!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

FÜLES

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt