Létrehozva: 2017.10.28.

Babos Timi szíve meghasadt, a pályán sírta el magát

A magyar teniszezõ párosban jutott elképesztõ magasságba, vasárnap világbajnoki döntõt játszhat! Az elõdöntõben egy világklasszis karrierjét zárták le.

Babos Tímea és Andrea Hlavackova bejutott a döntőbe a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyében, miután 6:4, 7:6-ra legyőzték a világelső Martina Hingis, Csan Jung-dzsan svájci, tajvani duót.

Babos már azzal  történelmet írt, hogy idáig eljutott, hiszen első magyar játékosként szerepelt WTA-világbajnokság elődöntőjében. A mérkőzés pedig egy másik ok miatt is történelmi lett, a sportág legendája, a 25-szörös Grand Slam-bajnok Hingis csütörtökön jelentette be, hogy a szingapúri versennyel zárja pályafutását.

„Nehéz bármit mondani most, még nem hittük el ezt a győzelmet. Örülök, hogy a jó fonák returnömmel sikerült befejezni a meccset” – mondta a pályán adott nyilatkozatában a magyar játékos, hozzátéve, az elköszönő Hingis helyett is elérzékenyült egy kicsit, elvégre a svájci sztár a tenisztörténelem része.

A vasárnapi fináléban a címvédő orosz Jekatyerina Makarova és Jelena Vesznyina vagy a holland Kiki Bertens és a svéd Johanna Larsson lesz Babosék ellenfele. A második elődöntő 15 órakor kezdődik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó