Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.03.30.

Sokkoló videó készült a temetőben, ettől biztos elsápadsz

Egy bátor baráti társaság arra vállalkozott, hogy bejárják az elhagyatott helyi temetõt. Nos, nem biztos, hogy jó ötlet volt.

Hátborzongató élményben volt része néhány fiatalnak, akik úgy határoztak, hogy estélyüket bulizás helyett a helyi, elhagyatott temetőben töltik!

"Úgy döntöttünk, hogy egy rendhagyó autóst kirándulást csapunk. Végighajtottunk a fák között lévő sírkertbe, és természetesen videóztunk is. Döbbenetes látvány tárult a szemünk elé"

- kezdte egyikük a Daily Starnak adott beszámolót.

A fiúk, akik korábban sosem tapasztaltat paranormális jelenséget, elmondták, hogy céltalanul hajtották át a temetőn, és olyan régi sírkövekre bukkantak, amelyeket még 1907-ben állítottak.

Ám a távolban megpillantottak egyet, amit különös, éteri fény vett körül! Szabályosan kiragyogott a többi közül, nem csoda, hogy a társaság halálra rémült.

Ám igazán csak akkor sápadtak el, hogy egyikük hanyagul belerúgott egy földön heverő, üres sörösdobozba, ami messzire elrepült. Ezt követően ugyanis egy fekete árnyalak jelent meg az autó előtt. Mintha feldühítette volna a zaj...

A felvétel azóta felkerült a világhálóra is, és azonnal óriási vitát váltott ki. Míg egyesek tényleg elhiszik, hogy egy kísértet tűnt fel a temetőben, mások szerint csak egy nagy fekete bogár repült el az autó előtt.

Vajon mi az igazság?

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba