Létrehozva: 2016.05.10.

Teljesen kikészült Pécsi Ildikó férje

A napokban mondta ki másodfokon is a bíróság Pártos Csilla és Pécsi Ildikó fiának a válását. Persze ezzel a civakodásnak még nincs vége. A szomszédok szerint a legjobban Pécsi Ildikó férjét viseli meg ez az ügy. Lajos már utcára sem nagyon mer kimenni.

Pártos Csilla és Pécsi Ildikó fia között már három éve tart a családi botrány, mivel képtelenek megegyezni az anyagi kérdésekben. Nemrégiben azonban hivatalosan is elváltak egymástól, hiszen a másodfok helyben hagyta az elsőfokú ítéletet. A Színes Ász információi szerint a válás igazi vesztesei mégsem a perben közvetlenül érintett felek, hanem a színésznő és férje, akik a szomszédok szeme láttára mennek tönkre.

Amióta csak kirobbant a botrány, a művésznő árnyéka önmagának. Látszik rajta, pokolian megviseli ez a civakodás, és hogy nem kíváncsi rá az unokája

- mesélte egy neve elhallgatását kérő ismerős, majd hozzátette, hogy Pécsivel nem lehet beszélni a történtekről, és így segíteni sem tudnak neki.

"Már attól is migrént kap ugyanis, ha bárki kiejti előtte Pártos Csilla nevét. Így mi is inkább kényesen kerüljük a témát, és csendben figyeljük a történteket"

- mondta. A szomszéd szerint legalább tíz évet öregedett a művésznő ebben a nagy haragban, de a legjobban mégis férjét viselik meg a történtek.

Ennek a pernek a legnagyobb vesztese a művésznő férje. Lajos készült ki legjobban a nők csatájában.

"Mert valljuk be, ezt a csatát ők vívják. Az anyós és az egykor imádott menye. Itt a kisunoka sztori és maga a válás csak hab a tortán. Egykor sülve-főve együtt voltak, most viszont Ildikó akar revansot venni a fia helyett, azt azonban nem veszi észre, hogy a férjének szégyenkezni kell emiatt. Õt ugyanis nem a válás készíti ki, hanem az, hogy lesütött szemmel kell végigmennie az utcán az asszonyok marakodása miatt, így inkább, ha teheti, ki sem merészkedik az emberek közé, annyira szégyelli, hogy ferde szemmel vizslatják őt"

- tért ki rá az utcabeli, aki szerint mindenkinek jót tenne, ha végre pont kerülne az ügy végére, hiszen idegileg teljesen összeroppant a férj.

"Félő ugyanis, hogy ha ez a helyzet sokáig fennáll, akkor a művésznő évtizedes házasságába is éket ver ez a viszálykodás..."

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét