Létrehozva: 2019.05.14.

Teljes káosz, tömegpánik alakult ki Majka buliján

Sok rajongónak nem úgy ért véget az este, ahogy azt szerette volna. Egy anyuka azt mondta, egyenesen halálfélelme volt.

A rendőrségnek egy komplett városrészt kellett lezárnia, akkora tömeg indult Majka ingyenes koncertjére. A rajongók dühöngenek, mert a buli helyett a környező szűk utcákban rekedtek.Hangos tömegjelenetek, káromkodó rajongók, ideges biztonsági őrök, elkeseredetten sírdogáló gyerekek… sokaknak ennyi jutott Majka szombati in­gyenes veszprémi koncertjéből, ahová, bár időben elindultak, nem érhettek oda. A veszprémi Gizella Napok keretében egy egész napos rendezvényen számtalan kulturális program mellett egymást váltották a fellépők is. A fő produkció Majka koncertje volt, neki 21.30-kor kellett színpadra lépnie.

A tömeg már két órával a buli előtt elkezdett gyűlni, a helyszíni beszámolók szerint a szervezők ezt látva, biztonsági okokból este nyolc órától elkezdték korlátozni a város legszebb terére, az Óváros térre a belépést. Egy darabig még kisebb, 4-6 fős csoportokat átengedtek a biztonsági záráson, de a későbbiekben már senki sem léphetett a térre és a környéket is lezárták.

Volt anyuka, aki a gyermeke és a saját testi épségét féltette, amikor a tömeg megindult.

„Amikor közli a rendőr, hogy még kétszáz ember bemehet, simán bejutottunk volna, erre elindul a hátsó sorból, oldalról a nyomás, konkrétan halálfélelmem volt, a gyerek a kezemet fogta, nyomott a tömeg innen, onnan. Hát ennyit nem ér egy koncert sem, most egy darabig az ilyet kihagyjuk.

Az Óváros tér egyes számítások szerint körülbelül ötezer fő befogadására al­kalmas, ennél nagyobb tö­meg számára veszélyes, hi­szen viszonylag szűk utcákon lehet elhagyni a helyszínt, ha evakuálni kell - írja a Bors. A biztonságiak tehát jól döntöttek, hogy nem engedték túlzsúfolni a teret, ez azonban nem vigasztalta azt a közel háromezer embert, aki kint rekedt, és semmit sem látott, hallott Majorosék bulijából.

Még egyszer vagy talán másfélszer nagyobb tömeg zsúfolódott össze a rendőrségi kordonnal „lezárt” terület előtt, hiszen lelkesen indultak el családok, rajongók, haveri társaságok, hogy meghozd a hangulatot az éjszakára” - írja Majka egyik rajongója a sztár Instagram-oldalán. – „De nem volt engedélyezve a feljutás a térre már 20 órától, volt, aki várt a feljutásra. Mi is és még rajtunk kívül többtucatnyian vártak, hogy hadd tomboljanak egy jót, és még csak nem is hallottunk belőled semmit.”

Majoros Péter ezt írta az elkeseredett rajongóknak:

„Tudom, hogy le kellett zárni a teret, mert annyian voltak, és nagyon sajnálom azokat, akik emiatt nem tudtak feljönni. Viszont biztonsági okokból ez sajnos teljesen érthető. Legközelebb figyelnek erre biztosan.”

Majka a Borsnak azt mondta, egyfelől büszke arra, hogy ilyen sokan kíváncsiak rá, másfelől őszintén sajnálja azokat, akik nem látták a szombati produkciót.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

ripost.hu

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Palvin Barbi elbújhat" – melltartóban terpeszt Fésűs Nelly lánya

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néz ki manapság a Váratlan utazás főszereplője – galéria

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"