Létrehozva: 2018.03.01.

Lemaradt az olimpiai aranyról, megszólalt a magyar koris

Oláh Bence is bajnok lett volna, ha becserélik az elõdöntõben. Hogy mit érez? Idézzük...

Történelmet írt a téli olimpián a rövidpályás gyorskorcsolya váltó, melynek tagja volt Oláh Bence is, de nem kapott aranyérmet. Ennek ellenére nincs tüske a magyar sportolóban.

Oláh úgy utazott ki, hogy tisztában volt azzal, nagy valószínűséggel nem fog rajthoz állni az elődöntőben és a döntőben. Pedig, ha becserélik az elődöntőben, akkor most ő is olimpiai bajnok lenne.

„Egy pillanatig sem fordult meg a fejemben az, hogy innentől lazítás, és jaj, de jó, olimpia, élvezzük, hanem egyeztetve az edzőkkel, úgy készültem, úgy időzítettem, hogy a futamokra csúcsformában legyek, ha bármi történik, szükség van rám, akkor be tudjak lépni. Ez így normális szerintem. Nincs bennem semmi ellenérzés. Nagyon megérdemelték a srácok ezt a győzelmet”nyilatkozta Oláh a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának nyilatkozva.

Bence nyolc évesen kezdett el korcsolyázni. A 2013-as trentinói Universiadén aranyérmes lett a váltó tagjaként, valamint 2016-ban Calgaryban is a világkupában. Reméli, hogy négy év múlva már ő is jégen lehet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-