Létrehozva: 2018.02.09.

Kétszer csaltak a kárunkra a téli olimpiákon

Két ezüstérem Magyarország legjobb eredménye a téli olimpiákon, és mindkét esetben fényesebb medált érdemeltünk volna.

Hetven éve kimagasló esélyesként érkezett a St. Moritz-i téli játékokra a Kékessy Andrea, Király Ede páros. A műkorcsolya verseny előtt a szakértők úgy vélték, a magyarok a legjobbak, minden tekintetben a mezőny fölé nőnek.

Nem is okoztak csalódást, hibátlan kűrt adtak elő, járt volna az aranyérem, a bírák azonban másképp döntöttek. Õk a belga Micheline Lannoy, Pierre Baugniet duót jobbnak vélték, a magyarok egy tizeddel rosszabb pontot kaptak. Az akkori Népsport nem rejtette véka alá a véleményét:

"Ha finomkodás nélkül, magyarán akarjuk kifejezni a pontozók ténykedését, röviden azt kell mondanunk: csaltak.” 

Kékessy Andrea 1949-ben Kanadában telepedett le. Nyugalomba vonulásáig Ottawában minisztériumi tisztviselő volt. Király Ede az 1950-es londoni vb után menedékjogot kért Angliában, és nem tért haza. 2009-ben, 83 éves korában Kanadában hunyt el.

1980-ban a részrehajló bíráskodás döntött ellenünk. A Regőczy Krisztina, Sallay András jégtánc kettős tökéletes kűrt adott elő, ám a szovjet pontozóbíró inkább a honfitársait díjazta, a Natalja Linyicsuk, Gennagyij Karponoszov duó nyerte az aranyat. Érdekesség, az esemény után a jégtáncverseny döntnökét örökre eltiltották a bíráskodástól.

Pjongcsangban ma rendezik a megnyitót. A magyar gyorskorcsolyázók, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang éremesélye szerencsére nem a pontozókon múlik majd…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

magyarnemzet.hu

Irán válaszán múlik, hogy kitör-e a harmadik világháború

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség