Létrehozva: 2018.03.20.

Felrobbant egy 19 éves lány kezében a telefon, belehalt

A bátyja talált rá az összeégett holttestére.

Szerző Ripost

A borzasztó tragédia egy indiai faluban történt. A lány éppen egy rokonával beszélgetett a töltőre rakott Nokiával, amikor az hirtelen felrobbant.

A detonáció olyan erős volt, hogy a fiatal nő a mellkasán, karján és a lábán is megégett. Amikor a lány 27 éves bátyja rátalált az összeégett testre, akkor szembesült vele, hogy a telefonját továbbra is a kezében tartja.

A család Odisha államban található otthonában történt a balesetet. Durga Oram elmondása szerint húga, Uma egyedül volt, amikor az eset történt. Azonnal mentőt hívtak hozzá, azonban az orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.A Times of India információi szerint nem csak a telefon égett ki, hanem a töltő is, valamint az aljzat, ahova be volt dugva. A helyi rendőrség közlése szerint Uma rokonai

hangos zajt hallottak egy közeli transzformátorból

az eset idején, és elképzelhető, hogy egy ott történt elektromos hiba miatt történt a robbanás.

Ugyanakkor még nem tudják, hogy a fiatal lány halálát mi okozta hiszen az orvosa szerint az égési sérülései nem voltak életveszélyesek. Úgy gondolja, hogy az áramütés miatt halhatott meg. Információk szerint a telefon Nokia 5233-as volt. Az áldozat bátyja viszont azt mondta, hogy egy Nokia 3110-esről van szó, amit a család „új modellként” jellemzett.

A Nokia márka jelenlegi tulajdonosa is megszólalt az eset kapcsán. Azt mondta, hogy az érintett készüléket nem ők gyártották és értékesítették. Mivel egy olyan termékről van szó, ami még azelőtt készült, hogy megvásárolták volna a Nokiát.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast