Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.27.

Taxis buktatta le a kocsijában utazó rablókat!

Menet közben jött rá egy budapesti taxis, hogy két utasa rabló. Üzenetet írt kollégájának, akit útvonaláról is értesített, így a tolvajokat már a rendõrség szedte ki autójából.

Hamar felismerte az a budapesti taxis a helyzetet, akit a Deák Ferenc térnél intett le két fiatal. A férfiak útközben közölték a taxissal, hogy ötezer forintonként fizetik az utat, ennek megvalósításához pedig négy alkalommal le is húzták a náluk lévő bankkártyát a taxiban lévő terminálon. A sofőr így jött rá, hogy

a két fiatal nem ismeri a bankkártyához tartozó kódot, azért nem tudnak ötezer forintnál magasabb összeggel fizetni,

így hamarosan akcióba lépett. Üzenetet küldött az egyik kollégájának, amelyben leírta, hogy értesítse a rendőröket, valamint azt is, hogy merre fog haladni. A járőrök végül menet közben állították meg a taxit, és igazoltatták a benne ülőket. Egyikük ruhájának átvizsgálásakor megtalálták az általuk kirabolt férfi pénztárcáját és okmányait, társánál pedig a tárcában lévő pénzt. Kiderült, hogy a fiatalok egy, a Deák Ferenc téri villamosmegállóban fosztottak ki egy alvó férfit, átkutatták a zsebeit és elvették a pénztárcáját a benne lévő személyes iratokkal, bankkártyával, valamint pénzzel együtt, ezután intették le a taxit – pechükre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-