Létrehozva: 2017.02.15.

Durva, mit vallott be Tatár Csilla

A csinos mûsorvezetõ hétfõ este éppen egykori fõnöke mellett ült a NõComment címû élõ talkshow színpadán, amikor elmesélte, mit tett, hogy el tudja viselni a megaláztatást, amit tõle kapott

Tatár Csilla meglepő dolgot vágott egykori főnöke fejéhez a NőComment legutóbbi előadásán. Bevallotta Hadas Krisztának, hogy amikor pályája kezdetén ő volt a főnöke a TV2-nél, folyamatosan nyugtatókat szedett, de még így is gyakran menekült előle sírva a mosdóba.

"Jó főnök, rossz főnök? Nos, Hadas éveken át a felettesem volt, és nem- egyszer mentem, mentünk benyugtatózva a munkába, de még így is megesett, hogy egy kolléganőmmel szimultán bőgtünk a mosdóban.

Ha valami nem tetszett neki, üvöltött, és százszor is visszaküldött forgatni.

Mégis azt mondom, hogy rengeteget tanultam tőle, és ezzel sokan vagyunk így ebben a szakmában. Bármerre nézek, ma olyan szerkesztők dolgoznak, akik a keze alól kerültek ki. Akkor nem hittem, hogy ez valaha így lesz, de hálás vagyok neki. Mára pedig igazán jóban is vagyunk”

- írta meg a %RIPOST% napilap szerdai számában, melyből az is kiderül, Hadas Kriszta hogyan reagált szavaira.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde