Létrehozva: 2018.08.31.

Õrült sofőr sodorta veszélybe Tápai Szabinát

Az állapotos Tápai Szabina és kisfia életét kockáztatta egy türelmetlen sofõr, csak a sportolónõ lélekjelenlétének köszönhetõ, hogy nem történt nagyobb baj.

A minap Tápai Szabina  szorult helyzetbe került egy türelmetlen sofőr miatt. A sportoló szerencsére jól vezet, de nagyon megijedt.

"Tegnap délután fél 6-6 körül jöttem hazafelé a Szentendrei úton Benivel. Már az egyik lámpánál nagyon siettetett volna az úriember, de ami utána történt… A lámpánál állt egy autó, mögötte egy motoros, majd én, utánam az idegbeteg úriember. Amikor zöldre váltott a lámpa, a sor elindult, de ő már dudált. Nyilván ilyen időben, maradjunk annyiban, van forgalom ezen az útszakaszon, de kérdezem én: Minek kell egy másodperc után a dudához nyúlni? Aztán az úriember gondolt egyet, majd balról kielőzött, de az a sáv lassabban haladt, így beszorult. Én soroltam ki a jobboldalra, a kanyarodó sávba, amikor is visszajött mögém, és jobbról majdnem nekünk jött"

– emlékezett vissza Szabina, aki visszarántotta a kormányt, ennek köszönhetően megúszta az ütközést.

Ha még több részletet szeretnél megtudni, olvasd el a %RIPOST% pénteki lapszámában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár