Létrehozva: 2018.01.23.

Meglepő fordulat a diákjával elélvező tanárnő ügyében

A felháborodott szülõk biztos nem erre a döntésre számítottak!

Börtön helyett három hónap próbaidővel megúszta az a szexfüggő kansasi tanárnő, akit tavaly augusztusban tartóztattak le, miután bűnös viszonyba bonyolódott az egyik diákjával - írta a Daily Star.

A 25 éves Gabrielle Bauman a vád szerint 2016 novemberétől egészen 2017 májusáig folytatott szexuális kapcsolatot a körülbelül 16 éves tanulóval, akinek nemét a rendőrség nem volt hajlandó elárulni.

Az iskola és a felháborodott szülők éppen ezért szinte biztosak voltak benne, hogy Baumant évekre leültetik, beismerő vallomása után azonban mindössze 3 hónap próbaidőre ítélték.

Igaz, hogy a próbaidő alatt és után folyamatosan terápiára kell járnia, neve pedig 25 évre felkerül a szexuális bűnözők listájára, a diák családját ez érthető okokból nem igazán vigasztalja.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak