Létrehozva: 2018.05.11.

Tanárával és feleségével is szexelt a diák, körözi a rendőrség

A diák tanárának feleségével is szexelt, sõt érzelmi viszony is kialakult közöttük. A rendõrség körözi, mert fontos tanú lehet a tanár ellen folytatott büntetõügyben.

Eltűnt az a fiú, aki a koronatanúja lehet az egyik fővárosi gimnázium és a Magyar Futballakadémia szexuális kényszerítés miatt bíróság elé citált korábbi tanárának pedofil-botrányában. A férfi egykori diákja ugyan feljelentést tett az ügyben, ám hiába idézték be, a tanúk padján nem jelent meg. Õ az a fiatal - aki a vádlott egyik kolléganőjének vallomása alapján - tizenhat évesen a férfival és feleségével hármasban bújt ágyba.

"A vádlott végignézte, ahogy a fiú szexel a feleségével, és a diákja elveszíti a szüzességét."

A fiú és a férfi egymás után próbálták teherbe ejteni a nőt, két alkalommal is. A házaspárnak ugyanis nem lehetett közös gyermeke

– mondta tanúvallomásában a vádlott kolléganője. Azt, hogy többször is hármasban szexeltek, a vádlott felesége is megerősítette a bíróságon, de elmondása szerint a diák ekkor már nagykorú volt.

A fiú és a nő között érzelmi viszony is kialakult, ami a vádlottat egyáltalán nem zavarta. Sőt olyan szándékai voltak, ha a felesége teherbe esik, hármasban nevelik fel a gyermeket.

A fiút tanúként hallgatná ki a bíróság az ügyben, ám egy ideje lehetetlen vele felvenni a kapcsolatot. Még a tanár által zaklatott többi Honvéd-focista is hiába kereste, hogy vallomásával segítse az ügy felgöngyölítését. A Bors szerint a rendőrség már körözi a fiatalt, akire több tízezer forintos bírságot is kiszabtak a vallomás megtagadása miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre