Létrehozva: 2016.02.08.

Támadják a nagy élelmiszeripari cégeket a cukor miatt

Tudományos bizonyítékok ezrei igazolják, hogy a túlzott cukorfogyasztás valóságos méreg a szervezet számára. A nemzetközi egészségügyi szervezetek már több ajánlást is kibocsátottak a cukorfogyasztás csökkentésére, amelyekkel elvben a legnagyobb élelmiszeripari cégek is egyetértettek. A világsajtó mégis tele van azokkal a cikkekkel, amelyek szerint ezeknek a vállalatoknak a termékeiben ugyanúgy hemzseg a cukor, mint korábban.

A WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete korábbi prognózisaiban riasztó képet festett a különféle súlyos betegségek terjedéséről. Egyes számításai szerint például a következő 20 évben akár 75 százalékkal is növekedhet a daganatos betegségek előfordulása. Épp ezért a világszervezetek, de egyes kormányok is határozott programokat indítottak annak érdekében, hogy a nagyobb élelmiszeripari gyártók csökkentsék termékeik cukortartalmát. A brit kormány programjához például olyan óriások csatlakoztak, mint a Coca-Cola vagy a Nestlé. Ennek ellenére mérések igazolják, hogy míg a cégek egyes termékeinek cukortartalma valóban csökkent valamicskét, a legnépszerűbb édességekben ugyanannyi a cukor, mint korábban. Más nagyvállalatok, például az Unilever úgy igyekeznek spórolni a kalóriával, hogy kisebb kiszerelésben árusítják egyes termékeiket. A jégkrémekből például mini változatok kerültek a hűtőpultokba – ám a cukortartalmuk arányaiban semmivel sem kisebb, mint a korábbi nagy adagoké.

A cégeken nagy a nyomás, hiszen a vásárlók a régi ízélményt várják el. A jégkrémekben ráadásul a cukor nemcsak az íz miatt fontos, hanem a termék állagát és textúráját is segít kialakítani. Így a cukorcsökkentést oly módon kellene megoldani, hogy az a már korábban megkedvelt, jól eladható ízeket ne károsítsa, ez pedig meglehetősen nehéz feladat.

Az viszont legalábbis érdekes, hogy számos egészségügyi szervezet mégis hajlandó promóciókban és kutatásokban együttműködni a cukor legkomolyabb terjesztőivel, ahelyett, hogy minden eszközzel propagálná a cukorról való lemondást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Tragédia: elesett az első német város a klímaharcban

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

DIÉTA

3 kg mínusz egy hét alatt: csodát tesz a zellerdiéta

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja