Létrehozva: 2018.08.31.

Degeszre tömött pénztárcát talált, nem hétköznapi, amit tett

A viseltes pénztárcában sok pénz lapult, de személyazonosításra alkalmas dokumentum nem volt benne...

Hihetetlen, milyen kalandosan került vissza egy degeszre tömött, elveszített pénztárca idős, betegeskedő gazdájához.

Az asszony, akinek a kilétére csak most derült fény, májusban veszítette el a tárcát a szegedi Mars téren – írja a Délmagyar.

Kiderült: a pénztárcát egy sándorfalvi piacozó nő találta meg, és dacára annak, hogy kétszázezer forint volt benne, igazolvány pedig nem, leadta  a talált tárgyat a piacigazgatóságnak.

Hetente találnak a vevők vagy az árusok elhagyott kulcscsomót, bankkártyát, mobiltelefont, igazolványt, pénztárcát, le a kalappal minden becsületes ember előtt, de ekkora összeggel még nem találkoztunk

 

– mondta a lapnak Németh István piacigazgató. 

A pénztárcában volt két elmosódott cetli, telefonszámokkal. Azokat a számokat a buksza fellelése óta hívogatták. Most egy felhívott személy közbenjárásával sikerült megtalálni a pénztárca idős tulajdonosát, aki nemcsak a tárcáról tudott mindent, de a kézírása egyezett a pénztárcában talált cetlin lévő kézírással.

Az asszony a fiával érkezett a pénzárcáért, és nagyon boldog volt, nem csak azért, mert a számára óriási összeg megkerült, hanem azért is, mert megtapasztalhatta, hogy vannak tisztességes emberek. 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra