Létrehozva: 2018.10.10.

Talált egy követ és hazavitte - 30 év múlva megváltoztatta az életét

Kiderült, hogy az egyszerû ajtótámasz valójában milliókat ér - nem véletlenül!

Évtizedeken át használtak arra egy 10 kilós követ, hogy kitámasszanak vele egy ajtót Michiganben. Most kiderült, hogy a kő valójában meteorit, és több mint 22 millió forintot ér.

Mona Sirbescuhoz, a Central Michigan Egyetem geológiaprofesszorához egy férfi vitt be egy követ, amit már 30 éve használt ajtótámaszként - írja a CNN. A tesztek elvégzése után kiderült, hogy valójában egy meteoritról van szó, mely 88,5 százalékban vasból, 11,5 százalékban pedig nikkelből áll. De az is kiderült, hogy a 10 kilós darab a hatodik legnagyobb az államban, és nagyjából 100 ezer dollárt ér.

A férfi nem véletlenül fordult Sirbescuhoz, amikor ugyanis a nyolcvanas évek végén vett egy farmot, az előző tulajdonos mondta neki, hogy az egy meteorit, ami egy, a harmincas években becsapódott meteorból származik, és amit ő maga ásott ki édesapja segítségével a kráterből. A férfi azért vizsgáltatta be végül, mert hallotta, hogy több michigani is jó áron adta el a környéken talált meteoritokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat