Létrehozva: 2018.10.17.

Találkozott Nanushka és Orbán Viktor. De hogyan?

Az egyik fontos szakmai kitüntetést vehette át, méghozzá a miniszterelnöktõl az egyre szélesebb körben sikereket arató divattervezõ.

Szerző Ripost

A turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését kapta meg kedden este Sándor Szandra, a Nanushka tervezője.

A fiatal tervező  a Nanushka márka sikerével felrakta Magyarországot és a hazai ruhagyártást a divatvilág nemzetközi térképére.

 

A  Pro Turismo elismeréssel minden évben azokat a szakembereket díjazzák a Turizmus Világnapján, akik kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a turizmus fejlődéséhez. Idén harmincadik alkalommal adták át a turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését,

a díjazottak között volt Sándor Szandra, a Nanushka tervezője is.

A díjakat Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke adta át 2018. október 16-án a Művészetek Palotájában az ágazat első számú szakmai fórumán, a Turizmus Summit 2018 gálaesten.

A Nanushka egy több mint 10 éve működő magyar divatmárka, tervezője és alapító-tulajdonosa Sándor Szandra. Kollekcióit több mint 40 országban forgalmazzák világszerte, online boltjából 130 országba szállít közvetlenül, 2018-ban nyitotta meg első boltját Budapesten, majd saját Pop-up üzletét Los Angelesben és Londonban a Liberty áruház égisze alatt. Legújabb őszi/téli kollekcióját pedig a New York Fashion Week keretei közt, a hivatalos program részeként mutatta be.

A Nanushka márka nemzetközi sikere az egész hazai iparág sikerét is jelenti egyben. A márka lenyűgöző és egyben kényelmes viseletű termékei az itthoni szakemberek munkáját dicsérik, hiszen a gyártás közel 80 százaléka Magyarországon zajlik.  A belvárosi Bécsi utcában található bolt Budapest egyik designra és divatra fogékony turistáinak látványosságává vált, arculata hűen tükrözi a márka által képviselt életérzést.

 

A Nanushkáról

A Nanushka egy több mint 10 éve működő magyar divatmárka, tervezője és alapító-tulajdonosa Sándor Szandra. A Nanushka 2005-ben, Sándor Szandra családi vállalkozásaként indult. Mára pedig az első céggé vált a magyar divatiparban, amelynek csapata a nemzetközi piacon is jelentős eredményeket ért el. A márka Budapesten kívül a világ 150 városában van jelen, termékei a leghíresebb luxusáruházak többségében már kaphatók.

 

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-