Létrehozva: 2017.08.01.

Tahi Tóth László megdöbbentő vallomást tett az egészségéről

Végre felépült életmentõ mûtétje után Tahi Tóth László. A legendás mûvész tudta, hogy a nyár hozza meg neki a teljes gyógyulást, már panaszai sincsenek. Így lelkesen készül a következõ színházi évadra, már újra olvassa a szövegkönyveket.

Mint egy rossz álomra, úgy gondol vissza agyműtétjére és hosszú lábadozására Tahi Tóth László. Még viccelődni is képes rajta, de persze sosem fogja elfelejteni a történteket. Inkább előre néz, és örül annak, hogy teljesen meggyógyult. Hónapokon keresztül aggódott az egész ország Tahi Tóth Lászlóért, aki január végén egy színházi előadás közben lett rosszul. Kollégái segítségével végigjátszotta a darabot, de utána mentő vitte kórházba.

Ott kiderült, korábbi stroke-ja miatt egy vérrög alakult ki az agyában. Ezért volt szükség az életmentő műtétre, ami szerencsére jól sikerült. És bár sokáig nem lehetett tudni, meddig tart a felépülése, most már biztos, hogy ősztől visszaveszi a szerepeit. A legendás művész szerint gyógyulásának az utolsó lökést a július közepi filmforgatása adta.

Fantasztikus volt újra dolgozni

– mesélte a %RIPOST%-nak Tahi Tóth László.

Ha kíváncsi vagy a művész jelenlegi állapotára, a %RIPOST% napilap keddi lapszámában elolvashatod a részleteket!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett