Létrehozva: 2018.07.24.

Szuperkemény lesz a férfi ezzel az élvezetes trükkel

Próbáltátok már sörrel? Ha nem, itt az ideje! Egy új felfedezés szerint a maximumot hozza ki a férfiból szexuális téren heti néhány pohár söröcske. Az eredménynek pedig a nõk örülnek legjobban!

Szerző Ripost

Egy olasz kutatás szerint heti néhány pohár sör vagy bor javítja a férfiak spermaszámát, így mérsékelt alkoholfogyasztás mellett még a gyermekáldás is hamarabb érkezhet.

Korábban azt tanácsolták a férfiaknak, hogy termékenységük védelme érdekében inkább tartózkodjanak a szeszes italoktól. Egy 323 férfi bevonásával készült olasz kutatás szerint viszont a mérsékelt alkoholfogyasztóknak, akik hetente legfeljebb egy üvegnyi bort, vagy 4-7 kisebb üvegnyi sört ittak, jobb volt a spermaszámuk, mint azoknak, akik egyáltalán nem fogyasztottak alkoholt. A milánói Fondazione Policlinico kutatói szerint ezért elsősorban a sörben található fiatalító vegyületek – például a xantohumol –, illetve a borban található sejtvédő antioxidánsok felelősek.

Az alkoholfogyasztás és a reprodukció közti összefüggés azonban egyelőre ellentmondásos, és az is tény, hogy az ennél keményebb ivás már káros hatással van a termékenységre.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

A húsvéti szent három nap: ebben a felfokozott állapotban jó lesz elcsendesedni

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Magyar Péter akciózásai bepörgették a mém-gyárakat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Hozd vissza ezt a finom hagyományt a húsvéti asztalra!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel