Létrehozva: 2017.11.04.

Szulejmán sírjáról suttognak egymás közt a baranyaiak

Csend honol a hatalmas, égig nyúló fák között. A fõúttól kicsit beljebb egy tisztás áll. Valamikor itt táborozott Szulejmán szultán hódító serege, és itt volt az a pince, amit a mai napig Szulejmán pincéjének neveznek - állítják a környékbeliek. A szájhagyomány úgy tartja, hogy itt temették el a világhódító uralkodó szívét.

Évszázadok óta apáról fiúra, anyáról leányra száll egy monda Drávafokon. A helyiek

Szulejmán sírjául szolgáló egykori török pincéről, több kilométeres alagútrendszerről, a földben máig megbúvó kincsekről beszélnek.

Nem értik, miért nem folytatnak még ásatásokat a régészek azon a helyen, ahol tudomásuk szerint érdekes dolgokra bukkanhatnának – akár még Szulejmán eltemetett szívére is!

"A Drávafok melletti erdőben volt egy tisztás, ahová hóvirágot szedni jártunk gyerekkorunkban. Mi

csak úgy emlegettük, hogy a török pincéhez megyünk"

– meséli a 75 éves Schván József.  "Mindig is török pincének hívták ezt a helyet. Gyerekkoromban még ástunk is ott egy területen" - mondja az idős férfi.

Hogy mit kerestek, és a helyiek szerint hogyan kerültek a törökök az erdőbe, és hogy mit gondol a Szigetváron lévő ásatás vezetője, az a %RIPOST% szombati számából kiderül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rangos tévés díjat kapott Lékai-Kiss Ramóna, Till Attila és a Séfek séfe

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-