Létrehozva: 2018.06.20.

Megható fotóval emlékezik a gyászoló Szulák Andrea!

A színésznõ évekkel ezelõtt veszítette el élete legfontosabb szereplõjét, az édesanyját. Most egy róla készült fényképpel idézte fel szeretett szülõje emlékét.

Megindító fotót osztott meg az Instagram-oldalán Szulák Andrea. A színésznő évekkel ezelőtt vesztette el az édesanyját, akire az idő múlásával is ugyanolyan szeretettel gondol.

A színésznő és édesanyja között rendkívül szoros volt a viszony: Andreát az asszony egyedül nevelte fel, és olyan erős lelki kapocs volt közöttük, hogy a színésznő még édesanyja halálát is megérezte. 

 

Szulak Andrea (@szulakandrea) által megosztott bejegyzés,

"Mentem be hozzá egy nap, előadás előtt. Aludt. Mondtam a nővérkének, hogy vissza fogok majd jönni az előadás után.

Mondta, hogy ne… Most köszönjek el tőle, hátha addigra elmegy.

Áldja meg a Jóisten a nővérkét, bárhol is legyen! Emlékszem, hogy Margittai Ági mondat közben megállt, elkerekedett a szeme, teljesen elsápadt, és csak nézett rám, én meg rá. Nem tudom, mi lehetett az arcomon… Nem volt rendezett szituáció, akkor történt, csak egy pillanat. Lement az előadás, én rögtön hívtam a kórházat, és mondták, hogy anyám elment" - mondta el korábban Andrea Kadarkai Endre műsorában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg