Létrehozva: 2016.07.11.

Sztárok, akik a hitel szörnyű csapdájába estek

Összeszedtük azokat a hazai hírességeket, akik felvett hitelük miatt kerültek bajba.

Ne gondoljuk, hogy a sztárok sikeresen elkerülik a hitelcsapdákat! Íme néhány ismert magyar csillag, aki - sok honfitársához hasonlóan - meggondolatlanul ment bele egy kezdetben jó megoldásnak tűnő lakás- vagy áruhitelbe...

Az Omega frontembere, Kóbor János is megégette magát. Áron alul kellett megválnia luxusvillájától.

Gergely Róbertnek hatalmas házán kellett túladnia, hogy kimenekülhessen a hitel okozta kelepcéből. A színész szerencséjére a lakása mindössze három hét alatt el is kelt, pedig az értékesítés sokaknak akár évekbe is beletelhet.

Lippai László is egy volt azon sztárok közül, akiknek a meggondolatlanul felvett kölcsöne okozott nehéz időszakot. A magyar színész kocsiját három éve vitte el a végrehajtó. Ám pechjére elárverezett kocsija hitelét még ezután is fizetnie kellett.

Erdélyi Mónika öt éven keresztül sem tudott túladni volt férjével közösen vett érdi otthonán. A házon ugyanis jelzáloghitel volt. Ám végül, egyes információk szerint, a ház kényszerárverésen kelt el.

Bíró Ica sem kerülte el a hitelcsapdát. Minden kapcsolatát mozgósítva sem tudott kikeveredni a hitele okozta nehéz helyzetből. A Metál Ladynek a 2006-ban alapított klubjától kellett megválnia, ugyanis a duplájára nőtt kölcsöne miatt képtelen volt tovább fenntartani. 

Hatalmas hitele miatt omlott össze Bodrogi Gyula. A nemzet színésze svájci frank alapú kölcsönt vett fel autójára, amelynek később már a dupláját kellett visszafizetnie. A kocsi ára nyolcmillió forint volt, a bank azonban ennek majdnem a dupláját követelte vissza. Habár végül szerencsésen jött ki a csapdából, arra intette az embereket, bánjanak óvatosan a hitelfelvételekkel.

Néhány napja pedig Görbe Nóráról derült ki ismét, hogy kilátástalan helyzetbe került. Köztudott, hogy a sztár családja egyszer már pórul járt a devizahitel miatt. Akkor is költözniük kellett otthonukból. Most újra áruba bocsátotta ingatlanát - a hírt maga a sorozatsztár is megerősítette.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya