Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.24.

Õsztől még több gyereket bíztak a pedofil békési tanárra!

A helyszínen derült ki, hogy bár Sz. Zoltán igazgatója tudta, hogy nyomoznak a férfi ellen, még egy újabb feladatot is rábízott az új tanév kezdetén.

Nincs ember Békésben, aki ne hallott volna a pedofil robotikatanárról. Mint arról a %RIPOST% beszámolt, Sz. Zoltánt már tavaly nyáron feljelentette 11 éves diákjának az édesanyja, miután mélyen szexuális tartalmú üzeneteket talált fia telefonján. Július végén házkutatást is tartottak nála, lefoglalt számítógépén gyerekpornográf képeket találtak, mégsem tartóztatták le, sőt – mint azt a %RIPOST% a helyszínen megtudta - szeptemberben új osztályt is kapott a középiskolában, ahol tanított. Emellett vagy száz kisdiák járt robotika szakkörére. Egykori tanítványait azonban senki nem tájékoztatta, a gyerekek meg vannak döbbenve.

"Csak azt tudtuk, hogy nem jött be tanítani – meséli egy 18 éves diák. – Annyit tudtunk, hogy táppénzen van. A sajtóból tudtuk meg a történteket, nem tudjuk, mi lesz az osztályával, amelyik így osztályfőnök nélkül maradt" - mondta a lány a %RIPOST% munkatársának.

Hogy miről számoltak még be az egykori tanítványok, és Sz. Zoltán mit állított nekik, az a Ripost napilap szombati számából kiderül!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-