Létrehozva: 2016.06.10.

Szörnyű tragédia! Magyar nő halt meg az osztrák horrorbalesetben

Az 50 éves asszony szörnyethalt, amikor autójukba egy kamion rohant az A8-as autópályán. Négy társát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Halálos baleset történt csütörtök délután három óra előtt az A8-as autópályán, Peterskirchen közelében. A három járművet is érintő karambolban osztrák lapértesülések szerint egy magyar nő életét vesztette, és többen megsérültek. 

A szörnyű karambolt egy figyelmetlen osztrák kamionos okozta, aki nem vette észre, hogy útépítési munkálatok miatt hatalmas dugó alakult ki az autópályán, és a nyerges vontatóval közel 80 kilométeres sebességgel csapódott egy magyar rendszámú személyautóba.

A Nachtrichten.at című szlovák portál szerint az autó szabályosan belepréselődött az előtte veszteglő furgonba, majd kigyulladt a motortere.

A ronccsá tört személyautó egyik utasa, egy 50 éves magyar nő a helyszínen meghalt, három utastársa pedig megsérült.

Az áldozatokat hidraulikus emelővel szabadították ki a helyszínre érkező tűzoltók, majd a négy sérültet  egy riedi kórházba szállították – állapotukról egyelőre nincs információ. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen