Létrehozva: 2016.03.18.

Szörnyű látvány fogadta az elhunyt Kamondi lakásában a kollégáit!

A rendezõ elõzõ este még a barátaival borozott. Semmi nem utalt a közelgõ tragédiára.

Szerző Sárosy Mariann

A rendező hirtelen eshetett össze egy rosszulléttől, mert rázuhant egy üvegasztalra, ami összetört alatta - értesült a Blikk. A kollégái jutottak be a lakásába, miután nem jelent meg egy megbeszélésen és telefonon sem tudták utolérni. 

A körülmények miatt a rendőrség vizsgálta azt is, hogy a rendező nem követett-e el öngyilkosságot, de ezt a lehetőséget gyorsan kizárták. A kollégái is azt mondják: régen látták Kamondi Zoltánt ilyen boldognak. 

Nemrég sikerült ugyanis befejeznie az új, Halj már meg! című filmjét. A cím most morbid felhangot kapott, ám a készítői nem akarták megváltoztatni: Kamondi kifejezetten ragaszkodott ehhez a címhez. 

Semmi nem látszódott rajta, jókedve volt, együtt boroztunk előző este a moziban. Boldog volt, hogy a sok nehéz­ség ellenére is sikerült befejeznie a filmjét, amelynek már az utómunkálatain is túl vannak, csak egy-két részlet hiányzik

– mesélte a Blikknek megrendülten Ferenczy Gábor producer. 

Szerző Sárosy Mariann

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget