Létrehozva: 2018.05.15.

Szörnyű részleteket árult el a Fertő tóba dobott, feldarabolt lány édesanyja

Alfred U., miután megölte R. Zsuzsannát, a feldarabolt áldozat némely testrészét eltette a lakása hûtõjébe, a többitõl a Fertõ tónál szabadult meg...

Március elején még írt Zsuzsannának hat éve Bécsben élő lánya, aki büszkén újságolta, hogy miket főz párjának, Petrunak. Aztán egyszer csak nem jött üzenet Zsuzsától, Zsuzsanna azonban még nem gondolt semmi rosszra, hiszen a kapcsolattartás kettőjük között nem volt napi szintű.

Éppen a munkahelyem voltam, amikor felhívott egy rendőr, és mondta, hogy találkozni szeretne velem. A nyomozó elmondta, hogy Zsuzsikám már nem él, mert egy férfi megölte. Aztán megérkeztek Ausztriából is a hivatalos emberek, jött velük egy tolmács is. Ekkor szembesültem azzal, hogy ez a szörnyeteg mit is tett Zsuzsival.

Ki merem mondani, hogy halált érdemel a lányom gyilkosa.

Most a papírokat próbálom intézni, úgy tűnik, a temetése nem itthon lesz, a hamvait azonban mindenképpen szeretném hazahozni – mondta el a Blikknek az anya.

Nagy Zsuzsanna elmondásából kiderül, hogy lányának nem volt könnyű gyerekkora, ötéves korában intézetbe, később nevelőszülőkhöz került. Édesanyjához csak tizenhat éves korában térhetett vissza, ám nem maradt sokáig, megházasodott, majd gyermeke született.

Sajnos, nem működtek benne az anyai ösztönök, így a kisfiú intézetbe került. Egy ideig még látogatta, de mostanában már a gyerekhez sem jött. Miután Bécsbe ment, telefonon tartottuk a kapcsolatot, megírta azt is, hogy egy hajléktalanszállón lakik – mesélt lánya bécsi életéről Zsuzsanna.

A tragikus éjszakán állítólag Zsuzsát nem engedték be a segélyszervezet szálláshelyére, ezért az utcán akarta tölteni az éjszakát. Ekkor botlott bele későbbi gyilkosába, akinek a házába mentek. A férfi közeledését visszautasította a magyar lány, sőt ki is nevette őt. Alfred U., vallomása szerint, ezért esett neki a nőnek, akit megfojtott.

A férfi, miután megölte R. Zsuzsannát, a testrészek egy részét eltette lakása hűtőjébe, a többitől a Fertő tónál szabadult meg... 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"