Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.07.03.

Szörnyű helyzetben a MOM-tűzbe veszett kislány bátyja

Néhány nap leforgása alatt D. Anita egy tûzvészben elvesztette 8 éves kislányát, majd a gyámhatóság elvette tõle a két fiát. A Ripost megtudta: a tragédia napján a 11 éves kisfiút a többi gyerek bántja a húga halála miatt a gyermeknevelõ intézetben.

Szörnyű napjai vannak a 11 éves Dominiknak, akinek a húga bent égett egy fabódéban a MOM tetején június 24-én. A két gyerek a használaton kívüli 15 négyzetméteres faházban talált búvóhelyet, ami kigyulladt. A kisfiú még ki tudott menekülni, ám a húga életéért hiába küzdöttek. A gyermeket a történtek óta bűntudat gyötri, amit tetéz az, hogy intézeti nevelésbe került, ahol úgy érzi, bántják és őt hibáztatják a történtek miatt.

„Sok minden megjelent az üggyel kapcsolatban. A valós helyzet az, hogy az anya, aki egyedül nevelte a három gyermekét, azért utazott Budapestre, hogy négy órában elláthassa munkáját”

– kezdte Vidák Aladár, a Reménytelen Ügyek Harca jogvédő egyesület elnöke.

„Amíg egy lakást takarított a MOM közelében, addig legidősebb fiára, a 13 éves Krisztoferre bízta Dominik és Zselyke felügyeletét a játszótéren. Nem számíthatott másra, és ez már többször előfordult, de sosem volt baj. A két kisebb gyerek azonban most felmászott a tetőre, és ott meglátták a fabódét. Az anya úgy tudja, ott találták a gyufát, hiszen náluk nem volt, és azt gyújtották meg játékból, így keletkezett a tűz. A kis Zselyke sokkot kapott, nem tudott menekülni, és Dominik hiába akart visszamenni érte, a tűzoltók ezt érthetően nem engedték. Alig négy nappal a sajnálatos tragédia után a két fiút a gyámhatóság intézményi nevelésbe vette.

Vidák Aladár szerint a gyámhatóság intézkedése jogtalan és megalapozatlan volt.

„A balesetet megelőzően az anyával napi kapcsolatban állt a gyámhatóság, illetve a családsegítő. Pontosan tudtak róla, hogy a három gyermek ADHD-ban szenved, ami a figyelemzavar egy formája, hiperaktivitás” – magyarázza az elnök. „A gyámügy arra hivatkozik, hogy az anya hibázott, amikor egyedül hagyta a gyermekeket, de hiteles dokumentumokkal tudjuk bizonyítani, hogy ezt megelőzően erre engedélyt adtak, tudtak róla.” 

Ne hidd, hogy itt véget ért a történet! A további izgalmas részletekért keresd a szerdai Ripost napilapot az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát