Létrehozva: 2018.06.17.

Szörnyű dolgot tett egy magyar pár Angliában, egy csecsemő az áldozat

Egy csecsemõ megkínzása miatt ítélték el a magyar párt Angliában.

Szerző Ripost

Magyar párt ítéltek el Angliában azután, hogy a nő korábbi kapcsolatából született csecsemőjét bántalmazták. A 26 éves R. Orsolya és a 34 éves N. Tamás tettére akkor derült fény, amikor a kisgyermeket orvoshoz vitték, mert lógatta a bal karját. Kiderült, hogy a 3 hónapos baba keze, illetve a bordája, a bal combja és a sípcsontja is eltört.

A tárgyalások 9 hónapon át tartottak, ám a végére sem derült ki, hogy pontosan ki bántotta a picit. R. Orsolya és N. Tamás ugyanis egymásra mutogattak: mindketten a másikat hibáztatták azért, ami történt. A per során bemutatott bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy a sérülések mindegyikéhez rendkívül nagy erőkifejtésre volt szükség, és mindegyik azonnali és szélsőséges fájdalmat okozott a csecsemőnek.

A bíróság figyelembe vette azt is, hogy a vádlottak a megbánás semmilyen jelét nem mutatták. Se a férfi, se a nő nem mutatott érzelmeket az ítélethirdetés alatt sem, a törvényszék előtt még nevetgéltek is. Az egyik esküdt viszont elsírta magát.

N. Tamást korábban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Magyarországon gyerekbántalmazás miatt. A 2006-os esetben a csecsemőnek megrepedt a koponyája és eltört egy bordája. Angliai élettársa azt állította, hogy erről nem tudott, a kapcsolatuk pedig akkor kezdődött, amikor ő már terhes volt valaki mástól. A bíró azt mondta, nem emlékszik olyanra, hogy bárkit kétszer ítéljenek el ilyen ügyben.

A férfi három és fél évet, a nő három évet kapott - írta a Mirror.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tűzpiros fürdőruhában mutogatja magát a Balatonnál Nádai Anikó

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják

INSIDER

Megdöbbentő, mit mondott a karambolozó autós a földön fekvő, sérült egri motorosnak