Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.03.05.

Szörnyű balesetben bénult le a fiatal lány, Szabolcs magára hagyta

A lány szülei örülnek, hogy végre elégtételt kaphatnak, bár Szabolcs menekülni próbált.

Európai elfogatóparancs volt érvényben B. Szabolcs ellen, miután balesetet okozott Észak-Írországban még 2015-ben. A 28 éves férfi akkori barátnője, Anastassiya Phillips súlyosan megsérült, kerekesszékbe került.

Szabolcsnak tavaly januárban kellett volna bíróság elé állnia, de még korábban megszökött az országból - írja a Bors. Máltára menekült az édesanyjához, majd Olaszországba ment. Végül most februárban Koppenhágában kapták el, ahol egy ír kocsmában vállalt munkát.

"Igazságot akartunk szolgáltatni a lányunknak, örülünk, hogy elfogták Szabolcsot. Hihetetlen, ami a családunkkal történt, elképesztő, a lányomnak min kellett keresztülmennie"

– nyilatkozta a Belfast Telegraphnak a maradandó sérülést szenvedett Anastassiya apja. Szabolcs ugyanis telefonhívás és SMS nélkül hagyta ott a kórházban fekvő barátnőjét.

A most 19 éves lánynak minden hátcsontja eltört a balesetben. Tüdeje összeesett, hónapokig élet-halál között lebegett a kórházban. Lelkileg sem tudta magát túltenni azon, hogy barátja elhagyta. Arra pedig végképp nem számított, hogy Szabolcs a szökése alatt összeházasodik egy másik nővel Olaszországban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége