Létrehozva: 2016.11.01.

Ezért nincs ideje a gyerekeire a szexi színésznőnek

A színésznõ gondos és törõdõ, de egyedülálló édesanyaként nehéz dolga van.

Szorcsik H. Viki mindent megtesz annak érdekében, hogy két gyermekének mindent megadjon, egyedülálló anyukaként azonban nincs könnyű dolga. Bár volt párja mindenben támogatja, ami a gyerekekkel kapcsolatos, munkája mellett kevés ideje marad Andriskára és Zarára.

"Most egyszerre három szerepem is van a színházban, október tizenharmadikán mutattuk be például a Száz év magányt. Szerencsére édesanyám, keresztanyukám és a volt párom, Andris is nagyon sokat segít.

Attól viszont tartok, hogy még kevesebb időm lesz, hiszen a gyerekek oviba járnak, Andris pedig a város másik végében lakik.

Nem szeretném, ha idővel azt mondaná, hogy a gyerekek inkább váltsanak ovit, hiszen akkor még kevesebbet látnám őket" – árulta el a %RIPOST%-nak Viki.

A 24 éves színésznő minden szabadidejét a gyerekekkel tölti, míg kortársai bulizni járnak, ő az anyai teendőket látja el. Azt viszont elárulta, hogy bár imádja a színházat, a kamera világa még mindig sokkal közelebb áll hozzá. Teendője viszont akad bőven, a Spirit Színházban a Száz év magány mellett a Csodálatos Júliában és a Miniszter félrelép-ben is szerepet kapott.

És bár Viki a saját bőrén tapasztalja meg, mennyire nehéz az egyedülálló édesanyák élete, egyelőre tökéletesen veszi az akadályokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd