Létrehozva: 2019.01.08.

Horror Szombathelyen: pitbull támadt a gyerekekkel sétáló családra

A kutya a család állata miatt vadulhatott meg, de végül mindenkinek kórházba kellett mennie.

Pár pillanat alatt vált horrorisztikus jelenetek helyszínévé egy szombathelyi utca a minap, ahol egy nő és családja kutyasétáltatásra indult Jimbo nevű kutyájukkal. Nem a szokásos úton haladtak, egyszer csak pedig a semmiből dühödten rontott rájuk egy pitbull. Az állatot még egy drótkerítés sem állította meg.

"Abban bíztunk, hogy a kerítésen belül marad, ám a következő pillanatban már megállt bennem az ütő, amikor megláttam, hogy átjut egyik kertből a másikba. Az állat gazdája hiába szórt szitkokat rá, nem tudta megfékezni a kutyát, rá se hederített a parancsszavakra" – mondta a Blikknek az édesanya, akinek a gyermeke pánikszerűen kapta fel a földről a kis testű Jimbót, hogy megóvja az egyre közeledő veszélytől.

"Amint hozzánk ért, próbáltuk az útját állni, nehogy Jimbo és a gyermekem közelébe jusson, de mintha ott se lettünk volna, átverekedte magát rajtunk, majd a kislányomnak esett. Az állat mancsa a gyermekem fogszabályzójába akadt, amit le is tépett. A dühöngő állat ezután Jimbót vette célba, elkapta a jobb első lábát. A lányomnak a tenyerét harapta át, az arcát karmolásnyomok csúfítják, nekem a mutatóujjam sérült meg" – mesélte a támadás után a zaklatott nő.

A család tagjai azonnal autóba ültek, hogy a közeli kórházba siessenek, ahol ellátták sérüléseiket. Az agresszív kutya gazdája az eset után elmenekült, őt azóta sem találják, ezért Etelka úgy döntött, feljelentést tesz a rendőrségen. A hatóság egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Ilyen esetben az egyik legrosszabb reakció, ha felkapjuk a kutyánkat, mivel az ilyenkor még védtelenebbé válik. A másik leggyakoribb hiba, ha kiabálni, sikítozni kezd valaki, mert ezzel még jobban felbőszíti a támadó kutyát – mondta el a lapnak egy kutyakiképző, aki szerint a támadás nem azért történt, mert a pitbullok veszélyesek. Minden kutya olyan, amilyennek a gazdája neveli.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-