Létrehozva: 2017.04.10.

41 évesen vállalt fehérneműs fotózást az Édes Élet bombázója

Az édesanya eleinte nem akarta elvállalni a szexi fotózást, végül azonban meggondolta magát.

Sokat gondolkozott rajta Szögeczki Ágica, hogy elvállalja-e a fehérneműs fotózást.  41 évesen, egy négyéves kisfiú anyukájaként azon hezitált, mit szólnak majd az emberek. De szerette volna megmutatni, hogy régen volt ilyen jó formában, és anyukaként is nőiesnek kell lenni. Ágica végül igent mondott, és  -a végeredményt látva - nem bánta meg a fotózást.

„Sosem volt önbizalmam, mert mindig is husi típus voltam" - kezdte a valóságshow-hős.

Amikor a nyuszis magazinból felhívtak, hogy szerepeljek a címlapon, akkor is azt hittem, kandikamerás vicc.

"A mostani azért más, mert elmúltam 40, és nem tudtam, hogy Patrick anyukájaként megtehetem-e.”

Ágica most 49 kiló, amire nagyon büszke, felnőttként sosem volt még ilyen vékony.

„Írországból kaptam egy afrikai kóladiót tartalmazó fogyókúrás szert, ez segített a fogyásban – meséli Ágica. – Megoszlanak a vélemények, vannak, akik azt hiszik, anorexiás lettem, de erről szó sincs, mindig szerettem volna ilyen formában lenni, de bármilyen diétát csináltam, nem sikerült.

A fotózáson egyébként eleinte nagyon zavarban voltam.

Még szerencse, hogy ott volt velem a TV2 stylistja, Ordasi Zsolt, ő sokat segített, biztatott, vicceket mesélt, hogy feloldja a szégyenlősségemet.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg