Létrehozva: 2018.08.10.

Dráma az alagútban, sokkot kaptak a magyar turistabusz utasai

A buszt a több kilométer hosszú alagút közepén egyszer csak füst öntötte el és semmit sem lehetett látni.

Tűzoltók intézkedtek a Szlovákiában található branyiszkói alagútban, ahol egy busznyi magyar turista került kellemetlen helyzetbe, amikor az emeletes buszukat váratlanul elöntötte a füst.

A közlekedési eszköz 92 utasának túlnyomó része magyar ajkú volt. A tűzoltók szóvivője elmondta, hogy a füst éppen akkor kezdett terjengeni a motorházból, amikor az emeletes busz befutott a majdnem öt kilométeres alagútba. A füst olyan intenzitással ömlött, hogy beszivárgott az utastérbe és az alagutat is ellepte. Ekkor már megállt a busz, az utasok pedig még a tűzoltók kiérkezése előtt leszálltak róla. Amint megérkeztek a tűzoltók, a turistákat egy vészkijáraton keresztül kimenekítették egy biztonságos területre.

Egyetlen utas sérült meg a kellemetlenség során: az egyik turista sokkot kapott a tapasztaltaktól. A tűzoltóság a saját buszaival elszállította a turistákat az eredeti célállomásukra, a Rozsnyói járásban található Berzétére - írja a Paraméter.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő