Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.12.23.

Szinte teljesen lebénult Paudits Béla

Végre kiderült, miért tûnt el a nagybeteg színész az utóbbi hetekben! A Ripostnak súlyos depressziójáról vallott, ráadásul állapota is sokat romlott.

Mint ahogy azt a %RIPOST% megírta: Paudits Béláért nagyon aggódtak az ismerősei az elmúlt hetekben, hiszen a Macskák egykori sztárja senkinek sem vette fel a telefont, teljesen elszigetelte magát a külvilágtól. A színész fejében korábban többször megfordult már az öngyilkosság gondolata, leginkább ezért féltették a barátai, ráadásul a szeretet ünnepe közeledtével érzékenyebb az ember. Paudits korábban  bevallotta, hogy hatalmas anyagi gondokkal küzd, semmire sem futja neki kevéske nyugdíjából, valamint egyre több kór nehezíti életét. 

 Többszöri próbálkozás után végre elértük a művészt. Lesújtó híreket kaptunk tőle.

Nem szívesen beszélek senkivel, nem vágyom társaságra. Depressziós vagyok, egyre rosszabbul érzem magam. Már szinte teljesen béna vagyok, egyáltalán nem tudok lábra állni, a hangom is elment. Ugyan minek venném fel a telefont, ha alig értik, amit mondok, és nekem is nagyon megerőltető megértetnem magam...

- mondta letörten, suttogva Paudits, aki karácsonykor sem lesz a családjával.

"Hívott a feleségem, hogy menjek el hozzájuk az ünnepekre, de én fázom abban a lakásban. Õket pedig nem hívtam meg a saját otthonomba. Az ápolómmal leszek, egyáltalán nem vágyom senkire" - tette hozzá a 66 éves színész, aki az előző évekkel ellentétben idén már nem kapott adományokat karácsonyra. Mintha teljesen elfelejtették volna az emberek. Legalábbis, akikre eddig számíthatott...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be