Létrehozva: 2017.10.06.

Ezért nem mondott volna le Down-szindrómás kisfiáról Szinetár Dóra

Kevés olyan bátor nõ van, mint Szinetár Dóra, aki bármilyen nehézséggel képes szembenézni.

A minap kiderült: Szinetár Dóra kisfia Down-szindrómával jött a világra, az édesanya azonban hallani sem akart a terhességmegszakításról.

A kiírt időpontnál valamivel korábban, szeptember 17-én, négykilósan látta meg a napvilágot Szinetár Dóra és Makranczi Zalán első közös gyermeke, Benjamin. Alig két héttel a születése után azonban kiderült, bár a kicsi fizikailag egészséges, egy ismert kromoszómatöbblettel született.

A napokban egy genetikai vizsgálat eredményeképpen – amit a kórházi gyermekorvosunk javaslatára készíttettünk – megtudtuk, hogy Benjamin babánk Down-szindrómás

– árulta el Facebook-oldalán a 40 éves édesanya, aki kedvesével együtt az első perctől kezdve úgy gondolta: ez egyáltalán nem változtat semmin. 

A szülők tudták, bármi is történjen, imádják szerelmük gyümölcsét. Dóra a sorsra bízta magát, és ajándékként tekint legkisebb gyermekére.

"A várandósság alatt nem csináltattunk semmilyen erre vonatkozó szűrővizsgálatot az ultrahangokon kívül, mert a baba »kiszűrése« – életének elvétele – egy esetleges Down-szindróma esetén sem volt számunkra opció. Mindig is úgy gondoltuk, ha a Jóisten úgy dönt, hogy egy downos emberkétől kell tanulnunk szeretetet és elfogadást, akkor így kell lennie. Ezt most is így gondoljuk. Csodálatos családunk van, ahogy a szüleinktől mindig is szeretetet és elfogadást tanultunk – ezt tanítjuk a gyermekeinknek is, akik végtelen szeretettel reagáltak a hírre, és ha lehet, még nagyobb imádattal néznek a kisöccsükre”

– írta közösségi oldalán a színésznő, aki, mióta felvállalta Benjamin betegségét, rengeteg üzenetet kap.

A legtöbben biztatják a szülőket, hiszen sokan – ha a genetikai vizsgálat igazolja az elváltozást – nem vállalnának ekkora felelősséget. A mai orvostudomány már a terhesség korai szakaszában képes kimutatni az eltéréseket, de fontos leszögezni: egyetlen édesanyának sem lehet megmondani, hogy mit tegyen a testével, a magzatával egy ilyen helyzetben! Persze, ahogy lenni szokott, megoszlottak a vélemények. Akadtak olyan kommentelők, akik másképpen döntöttek volna. Szerencsére Dóra sokkal több pozitív üzenetet kap, mint bírálatot, sőt számos sorstársa jelentkezett nála, és felajánlották a segítségüket.

A Down-szindrómás gyereket nevelő szülők azt állítják: ezek a gyerekek másságukban hordozzák a különlegességüket, amivel sokkal szebbé teszik környezetük életét. Szinetár Dórának efelől semmi kétsége nincs – és mindennél boldogabb, hogy harmadszor is anya lett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját