HŰHA

Így irá­nyítja Meg­han Markle Harry her­ce­get, tel­je­sen más ember lett

A 34 éves her­ceg sok­kal ma­ga­biz­to­sab­ban vi­sel­ke­dik a tömeg előtt, mint ko­ráb­ban.
  • Szerző: Ripost

A 37 éves Meghan Markle színészleckéket ad férjének, Harry hercegnek, hogy a nyilvánosság előtt magabiztosabban jelenjen meg, a beszédeket is együtt gyakorolják. A Brilliáns elmék egykori színésznője drámaórákat tart, megírja a férje beszédeit és színpadi instrukciókkal is ellátja párját.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Egy tanácsadó elmondta, hogy csak rá kell nézni a hercegre és látszik is, hogy sokkal nyugodtabban viselkedik a színpadon, pedig korábban mindig ideges volt és könnyen zavarba jött.

Most már magabiztos, az egész színpadot felhasználja és megtanulta a beszédet is, nincs szüksége a jegyzeteire

- állapította meg Sussex hercegéről, aki szinte teljesen új emberként állt ki a tömeg elé szerdán Wembley-ben, ahol a fiatalok számára tartott WE Day UK nevű eseményen beszélt arról, hogy milyen pozitív irányú változásokra lenne szükség az emberiség jövője szempontjából.

Sőt, Harry már annyira jól érezte magát, hogy egy ponton várandós feleségét is a színpadra hívta, akit kitörő örömmel és éljenzéssel fogadott a közönség - írja a Mirror.