Létrehozva: 2018.06.27.

Döbbenetes, mit állít erőszakos fiáról a bántalmazott Lópici Gáspár

Az idõs színész úgy érezte, nem éli túl az elmúlt egy évet, ám most már jobban van, és meg is van a véleménye a múltbéli eseményekrõl.

Úgy érezte, az elmúlt egy évet nem lehet túlélni, de már sokkal jobban van Szilágyi István. Az ország Lópici Gáspárja meggyőződéssel állítja, hogy fiát ártatlanul ítélték el: bár tavaly három bordája is eltört, valamint lába és arca is zúzódott, miután Péter súlyosan bántalmazta, ő a mai napig védi a fiát.

"A bíróság félreértett, azt mondták, hogy a fiam, Péter bántott engem, pedig mi csak játszottunk, viták pedig minden családban vannak. A szememet egyelőre nem kell műteni, mára pedig a februári balesetem miatti sérülések is rendbe jöttek, néhány hete eldobtam a járókeretet és a botot, már anélkül is tudok sétálni. A tavaly átélt lelki fájdalom után ez a testi törés már nem igazán viselt meg, pedig lepattant egy csontszilánk a csípőmről, és nehéz volt újra járni" – magyarázta a Keménykalap és krumpliorr nevettetője a Lokálnak.

A családot rengeteg környékbeli támogatja, és a Lokál látogatásakor rég nem tapasztalt jó hangulat uralkodott a családban: az idős színészen ezúttal nyoma sem volt sebeknek vagy bántalmazás nyomainak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Palvin Barbi elbújhat" – melltartóban terpeszt Fésűs Nelly lánya

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néz ki manapság a Váratlan utazás főszereplője – galéria

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"