Létrehozva: 2017.06.19.

Barátnője várja haza az összevert Szilágyi István fiát

Szilágyi Istvánnak fia barátnõje segít a háztartásban, mióta az õt bántalmazó fiát elõzetesbe helyezték. Próbált közbelépni...

Ahogyan azt a %RIPOST% megírta, Szilágyi István minden vágya, hogy az őt és feleségét nem először bántalmazó fiukat kiengedjék az előzetesből. Péter azután került rácsok mögé, hogy olyan súlyosan megverte a Lópici Gáspár szerepével legendássá vált idős színészt, hogy annak három bordája is eltörött. A Lokál most megszólaltatta Péter barátnőjét, aki szintén a romos házban él.

"Péterrel nagyon jó barátok vagyunk. Amióta az eszemet tudom, a környéken lakom, a közeli térről ismerjük egymást. Õ is oda szokott járni. Amikor a szüleimmel összevesztem, nem volt hová mennem, Pityi bácsiék befogadtak, én pedig cserébe mosok és rendet rakok. Idősek már, nem bírják a ház körüli teendőket"

- mondta a lány, aki végignézte a brutális bántalmazást.

"Itt voltam már, amikor Péter megverte az apját. Először nem vettem komolyan, mert azt hittem, csak a szokásos, úgy indult.

Sokszor próbáltam csitítani Pétert, néha sikerült, egy nő képes erre, most viszont nem tudtam, pedig próbáltam.

De közéjük állni nem mertem. Azután másnap elvitték a rendőrök, és most kicsit nyugodtabb minden"

– vallotta be Renáta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-