Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.06.29.

Fia miatt nem kapja meg az adományt Lópici Gáspár

Évek óta próbál segíteni a gyõri Aurora zenekar a nehéz körülmények között élõ Szilágyi Istvánnak.

3 millió forintot gyűjtöttek össze nemrég a színésznek, de Lópici Gáspár fia miatt nem egy összegben adják át a pénzt.

Nagyon sokan akarnak segíteni Szilágyi Istvánnak, akit több mint két hete úgy összevert a fia, hogy három bordája eltört, kórházba került. Péter most előzetes letartóztatásban van, de mindenki tart attól, mi lesz, ha kiszabadul. A környékbeliek is féltik a legendás színészt, azt ígérik, megvédik az idős embert, ha kiengedik a fiát. De nem csak ők tartanak Pétertől. Az Aurora nevű együttes sem meri átadni az általuk összegyűjtött 3 millió forintos segélyt Szilágyi Istvánnak. Sokan nem ismerik a teljes történetet, és a pénz visszatartása miatt támadják a zenekart. Ezért most úgy döntöttek: tiszta vizet öntenek a pohárba.

„Ha egy összegben átadnánk az összegyűlt 3 millió forintot, véleményünk szerint Péter rögtön elvenné tőle az egészet, és elutazna belőle külföldre – kezdte a %RIPOST%-nak Vigi, a punkzenekar énekese. – Mi hosszú távú segítségben gondolkozunk. Pityi bácsinak több százezres közüzemi számlatartozása van, így először azt fizetjük ki belőle. A megmaradt összegből pedig havonta ötvenezer forintot adnánk neki. De még másfajta segítségben is gondolkodunk.”

Hogy miben szeretne még segíteni a nyomorban élő Szilágyi Istvánnak az zenekar, megtudhatja a %RIPOST% napilap csütörtöki számából. Keresse az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel