Létrehozva: 2018.02.13.

Szijjártó: Taktikát változtatott az Iszlám Állam

A külsõ határok megvédése minden eddiginél fontosabb érdeke és feladata Európának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kuvaitban az MTI-nek.

A tárcavezető, aki Kuvaitban részt vesz az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzésére létrejött globális koalíció külügyminiszteri értekezletén, telefonon úgy nyilatkozott, hogy az ülésen értékelik az eddigi eredményeket és tárgyaltak a további lépésekről.

Emlékeztetett: az Iszlám Állam elleni koalíció katonai sikereinek köszönhetően a terrorszervezet mára elvesztette a korábban elfoglalt területeinek a 98 százalékát.

Ez ugyan jó hír, de ez újabb kihívásokat is hozott magával

- mutatott rá.
 

A külügyminiszter kifejtette: a terrorszervezet taktikát változtatott, egyrészt új területeket próbál elfoglalni, hogy onnan indítson támadásokat, másrészt pedig vissza akarja küldeni a korábban Európából érkezett úgynevezett idegen harcosokat, akik azért mentek oda, hogy az Iszlám Állam oldalán harcoljanak.

Mintegy ötezren érkeztek oda Európából, és még háromezren ott vannak, akik európai uniós állampolgárok - közölte. Hozzátette: őket az Iszlám Állam vissza akarja küldeni Európába, hogy ott követhessenek el terrorcselekményeket.
 

Szijjártó Péter kiemelte: ezért a terrorszervezet a mostani állapotában újabb biztonsági fenyegetést jelent Európára, hiszen egy újabb bevándorlási hullám "gyakorlatilag kitárná Európa kapuit" e visszaküldeni tervezett terroristák előtt. 
 

"Ezért Európának most minden eddiginél fontosabb és életbevágóbb érdeke, hogy meg tudja védeni a külső határokat", mert csak így lehet megakadályozni, hogy az Iszlám Állam visszaküldje Európába a korábban ide érkezett háromezer idegen harcost" - magyarázta.

Hozzátette: ha ezek az emberek visszajutnak Európába, akkor ott újabb terrorcselekményeket követhetnek el.
 

A tárcavezető arról is beszélt, egyúttal fontos a keresztény közösségek segítése abban, hogy visszatérhessenek a lakóhelyükre. Ha ugyanis nem tudnak visszatérni, akkor az Iszlám Állam vagy más terrorszervezet újra elfoglalhatja ezeket a területeket, és innen indíthatnak újabb támadásokat.
 

Hangsúlyozta: "Magyarország már megtette a magáét", hiszen 150-ről 200-ra növelte a katonai kontingense létszámát. Ennek feltöltése jelenleg is zajlik, és február végén érkezik az újabb kontingens - közölte. Hozzáfűzte: az őrzésvédelmi feladatokat bővítve most már komoly képzési tevékenységet is folytatnak a katonák, és nemcsak a kurd régióban, hanem Irak egész területén.
 

Szijjártó Péter elmondta: emellett Magyarország minden segítséget megad ahhoz, hogy mindazok, akiket korábban elűztek az otthonukból, hazatérhessenek. 
 

Magyarország félmilliárd forintot biztosít az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a korábban Irakból elmenekültek visszatelepítésének támogatására, 580 millió forintot adott egy iraki város megrongált házainak felújítására és lakhatóvá tételére, továbbá 145 millió forintot egy iraki kórház gyógyszer-beszerzéseinek a támogatására - sorolta.

Hozzátette: emellett összesen 620 millió forinttal támogatjuk a szír keresztény egyházakat, hogy ott tudják tartani, illetve vissza tudják vinni azokat a keresztényeket, akiknek el kellett menekülniük vagy rossz sorsuk van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek