Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.07.22.

Szijjártó: Kötelezővé akarják tenni a migrációs csomagot

Ismételten kiderült, hogy a bevándorláspárti erõk kötelezõvé akarják tenni a világ legveszélyesebb migrációs dokumentumát, az ENSZ Globális Migrációs Csomagját - nyilatkozta Szijjártó Péter hétfõn az MTI-nek.

A külügyminiszter hangsúlyozta: az ENSZ közgyűlése szavazott a tavaly decemberben elfogadott Globális Migrációs Csomag utókövetési mechanizmusáról, a szavazáson 118 ország voksolt igennel, 5 ország -

Magyarország, az Egyesült Államok, Lengyelország, Izrael és Észtország nemmel, 13-an tartózkodtak, és 57 ország nem vett részt a szavazáson.

Az ENSZ Globális Migrációs Csomagjának végrehajtását nem szavazták meg a V4-országok - a csehek tartózkodtak, a szlovákok nem jelentek meg a szavazáson - ami jól mutatja szövetségünk egységét - mondta Szijjártó Péter, majd emlékeztetett: az öt elutasító ország közül négy már a tavaly decemberi elfogadásnál is nemmel szavazott a migrációs csomagra, és most a csomag végrehajtására már Észtország is nemet mondott.

Szijjártó Péter szerint a jövőben is arra kell felkészülnünk, hogy

a brüsszeli és az ENSZ-ben dolgozó bevándorláspárti bürokraták mindent meg fognak tenni azért, hogy a migrációs csomagot a világon mindenhol kötelezővé tegyék,

ha egészben nem ment, akkor részenként próbálják meg ráerőltetni az országokra. A külügyminiszter hangsúlyozta: amit az ENSZ elfogad, az a nemzetközi jogalkotás és a bírói gyakorlat részévé válik, ezért szüntelenül harcolni kell a bevándorláspárti javaslatok ellen.

Szijjártó Péter megállapodott a lengyel belügy- és az észt külügyminiszterrel egy állandó figyelmeztetési mechanizmusról, amelynek keretében már a kezdeti fázisokban "ellene tudunk menni az ilyen bevándorláspárti javaslatoknak, akár az ENSZ-ben, akár Brüsszelben születnek."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti