Létrehozva: 2018.02.20.

Szijjártó: aki bírálja a Stop Soros törvénycsomagot, megkérdőjelezi a magyar emberek jogait

Magyarország érdekeivel ellentétes az illegális bevándorlás, a magyarok biztonságának érdekével ellentétes a határvédelem lebontása - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szerző RIPOST

A tárcavezető kiemelte: vannak olyan civilnek nevezett szervezetek, amelyek a bevándorlás támogatásáért és a nyitott határokért dolgoznak, ami ellentétes Magyarország biztonsági érdekeivel. Egy kormánynak fel kell lépni az ország biztonságával ellentétes tevékenységekkel szemben, és törvényi eszközökkel is ezt kell tennie - vélekedett.

A külügyminiszter szerint erről szól ez a javaslat, és

aki ezt kritizálja, az a magyar emberek jogát kérdőjelezi meg a saját biztonságuk vonatkozásában.

A tárcavezető Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter nyilatkozatára reagálva kifejtette: két olyan kormány vitájáról van szó, amelyek között természetes a vita a bevándorlás kérdésében, hiszen Luxemburgnak bevándorláspárti, Magyarországnak pedig a bevándorlást ellenző kormánya van. A vita közöttük eddig is fennállt, és hosszú ideig fenn is fog állni, tehát "lehet még számítani arra, hogy lesz néhány csörte" közöttünk - fogalmazott.

Kijelentette: az európai értékeket Magyarország védi. Ugyanis az európai értékek védelme jelenti az európai szerződések - így a schengeni és a dublini szerződés - tiszteletben tartását. Emellett az európai értékek védelme az európai civilizáció védelmét is jelenti, "meg kell védenünk Európa keresztény hagyományait, keresztény örökségét".

Szijjártó Péter kitért rá: aki a magyar határvédelmi intézkedéseket kritizálja, az a magyar emberek biztonságát akarja aláásni. Ha nem védenénk meg Magyarország határát, akkor az országon nem 400 ezer illegális bevándorló "csörtetett volna keresztül", hanem több millió - közölte.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a világbajnok német focilegenda

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

vg.hu

Robbanhat az orosz bomba a Baltikumban

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Szanyi Tibor: Hosszasan tudnék arról beszélni, hogy Magyar Pétert ki és miért „csinálta” fel + videó

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják