Létrehozva: 2017.11.23.

Kiderült: itt zaklatják legtöbbször a nőket

A szexuális zaklatás nemcsak a fiatal színésznõket érinti - nõk ezrei találkoznak valamilyen formájával nap mint nap, és a legnagyobb veszélyben éppen a munkahelyükön vannak.

A Quinnipiac Egyetem közvélemény-kutatásából az derült ki, hogy az Egyesült Államokban a nők 60 százaléka már legalább egyszer áldozatául esett a szexuális zaklatás valamilyen formájának. A férfiak esetében ez az arány 20 százalék.

 

A zaklatott nőknek (69%) és férfiaknak (60%) is közel kétharmada is azt válaszolta, hogy az atrocitás a munkahelyén érte, általában valamelyik felettesétől szenvedte el. A nők emellett még a szórakozóhelyeket, társasági eseményeket találták veszélyesnek, de sokakat molesztáltak már az utcán vagy az otthonában is.

 

A megkérdezettek szerint a szexuális zaklatás nagyon mélyen gyökerező probléma az amerikai társadalomban, de eddig szinte esély sem volt arra, hogy a helyzet javuljon.

A Harvey Weinsteinnel kirobbanó, és azóta mindenhova begyűrűző botrány azonban változást hozhat: 62 százalékuk válaszolta azt, hogy szerintük mostantól a zaklatókat jobban felelősségre lehet majd vonni, és az emberek észreveszik és elismerik, hogy a szexuális célzások, nem kívánt érintések is problémát jelentenek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma