Létrehozva: 2018.02.28.

Forró fotók szivárogtak ki a titkos szextáborból, lecsaptak a zsaruk

Mind a tíz szervezõt letartóztatták, így a gyakorolni vágyó turistáknak más hely után kell nézniük...

Bilincsben vezette el a thaiföldi rendőrség azt a 10 orosz fickót, akik az egyik helyi hotelben titkos szexkurzust tartottak 33 orosz turistának - számolt be róla a Daily Star.

A hotel döbbent vezetősége az eset után azt nyilatkozta, hogy a szobákat már jóval előbb lefoglalták, de ők úgy tudták, valamiféle szeminárium céljából. Végül is, nem sokat tévedtek...

A különbség mindössze annyi egy üzleti tréninghez képest, hogy a résztvevők itt azért fizettek több mint 220 000 forintnak megfelelő összeget, hogy tökéletesítsék szexuális technikájukat.

A kéjsóvár esemény főszervezője nem más, mint a 38 éves Alexander Kirilov, aki már 8 könyvet írt a csábítás és a szexualitás művészetéről, az Instagramon pedig -meggondolatlanul- néhány fotót is feltöltött az okításról, igaz, álnéven.

Ez persze pont elég volt a hatóságoknak ahhoz, hogy rendőrkézre kerítsék az illetőt és társait, akik akár börtönbe is kerülhetnek tettükért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak