Létrehozva: 2016.10.28.

Szexbotrány! Beperlik a legendás magyar tornaedzőt

Az edzõtáborban molesztálta az orvos a fiatal lányt, az edzõk szemet hunytak a tett felett. Más beteges játékok, és testi fenyítés is történhetett, az edzõ hallgat.

Az ESPN információ szerint bíróság elé kell állni Dr. Larry Nassarnak, aki az Amerika Egyesült Államok női tornacsapatának orvosa. Az orvost szexuális zaklatással vádolja egy olimpikon tornász, de nem csak ő neki felelnie tettéért, hanem a legendás Károlyi házaspárnak is.

A feljelentést egy neve elhallgatását kérő, jelenleg 24 éves tornász tette, aki 2004 és 2010 között volt a válogatott tagja. Akkor a sportoló 12-18 éves volt, tehát az orvos súlyos büntetésre számíthat, ha bebizonyosodik bűnössége. A vallomás szerint Nassar indokolatlan vizsgálatot végzett a lány nemi szervén, ráadásul nem használt sem gumikesztyűt, sem síkosítót és kizárólag a saját szexuális élvezete miatt cselekedett.

Az eset a texasi Károlyi-birtokon történt, ami már hosszú évek óta az USA női tornacsapatának edzőtábora. A vallomás szerint Károlyi Béla, és felesége Márta azok ellenére, hogy tudott a dologról, szemet hunytak a gyerekek ellen elkövetett szexuális bűntények felett, és ezért nekik is felelniük kell.

A Károlyi házaspárt ráadásul más súly vádakkal is illették. A vád szerint verték a tornászokat, sőt a szülőket is arra biztatták, hogy nyugodtan fegyelmezzék így gyermekeiket. Emellett éheztették a gyermekeket, nem adtak nekik enni, és elkobozták tőlük a rejtett tartalékaikat.

Ha még ez sem lenne elég, a vallomás szerint trágárul beszéltek a tanítványokkal, kicsúfolták és megalázták őket azzal, hogy kövérnek nevezték őket, valamint arra kérték őket, hogy vetkőzzenek le, mert csak így lehet jól megítélni testi adottságaikat.

Az orvos ellen idén már másik két esetben is indult eljárás, a pert indító ügyvéd szerint a birtok környezete káros, a szexuális bűntények melegágya.

"A Károlyi házaspárnak kötelessége lett volna biztonságos körülményeket teremteni, de csúnyán elbuktak."

Ezek a gyerekeket magukra hagyták azzal az emberrel, akiről kiderült, hogy egy szexuális ragadozó.

Nem csak az orvost, és a Károlyi házaspárt perelték be, hanem az amerikai szövetséget két elnökét, valamint a birtokon dolgozó két edzőt is. Károlyi Márta telefonon annyit mondott, hogy jogi kérdéseket nem kommentál, míg az amerikai szövetség tagadta a vádakat.

A magyar származású Károlyi házaspár tagjai 1981-ben utaztak ki az Egyesült Államokba miután a román szövetségnél eredményesen dolgoztak. Károlyi Béla 1996-ban tett világhírre szert, amikor az atlantai olimpián emberfeletti módon motiválta tornászát, a sérült Kerri Strugot. A 2016-os riói olimpián Márta tanítványa, Simeone Biles egymaga négy aranyat és egy bronzot gyűjtött.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó