Létrehozva: 2018.10.17.

Rémálommá vált az aktus: Durva szexbaleset érte az anyukát

Felháborodásában úgy döntött, pert akaszt az ágyat gyártó cég nyakába!

Súlyos gerincsérülést szenvedett az a 46 éves brit anyuka, aki épp szexpózt akart váltani az ágyban, amikor szabályosan kirepült az ágyból és a földön kötött ki. Olyan csúnyán esett, hogy kerekesszékbe került!

A Daily Star szerint a Berkshire-ben élő Claire Busby jogi lépéseket fontolgat az elsőre kényelmesnek és biztonságosnak tűnő ágyat gyártó cég ellen, és reméli, hogy legalább 1 millió fontos kártérítés üti majd a markát.

A bíró, Barry Cotter szerint minden azon múlik, hogy vajon tényleg hibás volt az ágy, vagy esetleg Busby túl hevesen adta elő a lepedőakrobatikát. A cég mindenesetre mindent tagad, állításuk szerint az ágy tökéletes állapotban jött le a gyártósorról.

Az anyuka a bíróságon azt mondta, hogy épp az ágy közepén térdelt aktus közben, amikor elhatározta, hogy pózt vált. Ekkor történt a baj, a szerencsétlenül járt nő pedig fejre esett.

Bár a kihallgatás és a tárgyalás még folytatódik, Busby azt már elmondta, hogy szerinte az ágyat tartó két kerevet nem volt rendesen összeillesztve, és az ágy két lába is hiányzott, így a bútor egyik vége magasabb volt a másiknál.

Már csak az a kérdés, hogy dönt végül a bíróság. Igaz, Busby egészségi állapotán a rengeteg kártérítés sem javít.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mandiner.hu

Giorgia Meloni: Ami Brüsszelben történik, az megdöbbenéssel tölt el bennünket

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak