Létrehozva: 2017.01.05.

Szex közben megfojtotta, majd az M0-áson kidobta a nő holttestét

Újabb részletek derültek ki a gyilkosságról.

Elkezdődött a pere annak a férfinak, aki szex közben megfojtotta alkalmi partnerét, majd a nő holttestét az M0-ás vecsési lehajtójánál kidobta az autójából.

Az ügyben tavaly novemberben emeltek vádat, de a bíróság tájékoztatásából további részletekre is fény derül a brutális bűncselekménnyel kapcsolatban.

Amit eddig tudni lehetett, hogy a férfi az interneten keresett magának alkalmi partnert. Az áldozattal 2015 decemberében találkozott Budapesten, majd az autójával a férfi csévharaszti házához hajtottak, ahol szex közben végzett a nővel. Amikor rájött, hogy mit tett, úgy döntött, megszabadul a holttesttől. Próbálta ráadni az áldozatra a ruháit, majd autóba tette és az M0-ás vecsési lehajtójánál kidobta a kocsiból.

A bíróság tájékoztatásából kiderül, hogy az áldozatnak nem volt állandó munkája, 50 százalékra leszázalékolták,  járulékokból, emelt összegű családi pótlékból élt. Anyagi gondokkal küszködött. A vádiratban az áll, hogy a nő ismeretlenekkel találkozott és létesített szexuális kapcsolatot velük pénzért. Álnéven regisztrált egy szexpartnerkereső oldalon, ott ismerkedett.

A  támadó a vádirat szerint “átlagos értelmi képességű, erős fizikumú férfi, aki hajlamos a személytelen, érzelmeket nélkülöző nemi kapcsolatokra, az interneten alkalomszerűen ismerkedik olyan nőkkel, akik pénzbeli ellenszolgáltatás fejében szexuális szolgáltatást nyújtanak részére”.

A gyilkosság napján a férfi elvitte bevásárolni a barátait, ezután döntött úgy, hogy keres egy partnert az oldalon, lehetőleg a X. kerületből. Így ismerkedett meg a nővel, aki belement az azonnali találkozóba. Megállapodtak, hogy együtt töltik az éjszakát, a férfi 50 ezer forintot ajánlott ezért. Útközben azt is megbeszélték, hogy a vádlott az úgynevezett. „kikötözős szexuális szerepjátékot” szeretne.

Miután hazaértek, szeretkezni kezdtek, úgy hogy a sértett a hasán feküdt, mindkét kezét összekötözték hátul, a vádlott pedig az ágyon mögötte helyezkedett el. Majd a vádlott gondolt egyet a közösülést megszakítva, a nadrágszíjat ketté hajtva a sértett nyaka elé tette azt, majd jobb kezére tekerve közösülés közben közepes, illetve közepest meghaladó erővel fojtogatta a sértettet 8-10 percen keresztül, addig amíg már a sértett nem adott életjelet.

A szakértő szerint a nő halálát az erőszakos fojtogatás eseménysorozata okozta.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

mandiner.hu

Elemzést közölt a Politico: nem véletlenül van kibukva Trump Ukrajnára

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben