Létrehozva: 2019.07.26.

Óriási szexbotrány: Rendőrnek kellett leállítani a nyilvános aktust

A hormontúltengéses párt az sem zavarta, hogy kisgyerekes családok figyelik az akciójukat.

Szerző Gaál József

Egy húszas évei elején járó amerikai pár esett egymásnak a vízben az Erie-tó partján található Fairport Harbor nevű strandon, Ohio államban - írja a DailyMail.

A fiatalok a derékig érő vízben kezdték el gyömöszölni egymást fényes nappal. A hős szerelmeseket az sem zavarta, hogy néhány méteres közelségben kisgyerekes családok strandoltak, és lényegében csak az nem látta az akciójukat, aki behunyta a szemét.

A gátlástalan szexjelenetet egy parton sütkérező apuka fel is vette a telefonjával.

 

Épp a parton napoztam, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy pár meglehetősen furcsán viselkedik a vízben.

"A mellettem lévő vízimentő hölgy odafordult hozzám és csak annyit kérdezett, hogy én is látom-e, amit ő. Az egész jelenet irtó kellemetlen volt, főleg, hogy végül egy rendőrjárőr állította le a fiatalokat"

- fogalmazott Jesus Medina, aki a teljes jelenetet feltöltötte a Facebookra.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

„A barátnőm felszólított, keressek még egy állást, hogy neki ne kelljen dolgoznia!”

NA NE!

Halálra rémült egy család: egy hintázó gyerek szellemét sikerült videóra venniük

NA NE!

Robbant a kéj az esküvő előtt, bajhoz vezetett a legjobb orális szex

NA NE!

Ez lesz a pusztulás éve? Rémisztő jóslatot kapott az emberiség!

NA NE!

Több hónapnyi szex és szerelem után kiderült: rokonok

NA NE!

„7 évvel az esküvő után végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

NA NE!

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

NA NE!

Fél évszázadig hordta magában kővé vált magzatát: most műtötték meg a 81 éves nagymamát